Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Szajol, Deutschlandsberg, Kolontár, Verona – szörnyű tragédiák történtek az elmúlt évtizedekben, amelyeknek magyarok voltak az áldozatai.
Bár a múlt heti, M1-esen történt tömegbaleset volt az eddigi legsúlyosabb ilyen szerencsétlenség magyar autópályán, a katasztrófák, közlekedési tragédiák sajnos hazánkat sem kerülték el az elmúlt évtizedekben. Igaz, szerencsére több tízezer áldozattal járó természeti katasztrófa nem történt még a Kárpát-medencében.
A hétvégi brutális balesetben negyvenen sérültek meg, egy ember életét pedig már nem tudták megmenteni. Több esetben azonban ennél jóval magasabb volt a halálos áldozatok száma.
Több olyan tragédia is történt, amelyben a vonat ütközött busszal. Nemrég volt a harmincadik évfordulója a pörbölyi buszbalesetnek, amelyben tizenegy kisiskolás vesztette életét, amikor az őket a közeli Bátaszékre szállító busz vezetője érthetetlen módon behajtott a vasúti átjáróba, miközben jött a vonat. Bár a baleset idején a vasúti átjárónál nem működött fénysorompó, mert kilopták belőle az akkumulátort, sosem derült ki, hogy a buszvezető miért nem állt meg a kereszteződés előtt.
Hasonló tragédia történt Siófoknál, 2003 május 8-án, amikor egy német nyugdíjas csoportot szállító turistabusz sofőrje a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott. A Budapestről Nagykanizsára tartó gyorsvonat mintegy 100 km/-h-ás sebességgel haladva ütötte el a buszt, amely kettészakadt. Hátsó részét a vonat még 300 méteren keresztül tolta maga előtt. Az autóbusz 38 utasából 33-an vesztették életüket.
Közben magyar buszokkal külföldön is történtek súlyos katasztrófák. Az 1999 januári Deutschlandsberg-i baleset során egy sítáborozó, kőszegi diákokat szállító, hibás fékrendszerű busz – miután egy lejtős, kanyargós útszakaszon nem tudott lassítani – az egyik kanyarban kisodródott, majd megpördült a tengelye körül, legurult egy domboldalon, és mintegy 15 métert zuhant. A tragédiában tizennyolcan veszték életüket.
Hat évvel ezelőtt 2017 január 20-án éjjel szintén 18 diák vesztette életét, amikor ugyancsak egy sítáborban részt vevő fiatalokat és kísérőiket szállító busz Verona közelében az autópálya egyik betonhídjának pillérének csapódott, majd kigyulladt. Az ügyben indult büntetőeljárásban a bíróság megállapította, hogy a súlyos alvászavarban szenvedő buszvezető elaludt, ez vezetett a katasztrófához. A sofőr végül hat év fogházat kapott a tavaly lezárult perben.
Bár halálos áldozattal nem járt, felmérhetetlen mértékű környezeti katasztrófát okozott a tiszai cianid szennyezés is 2000 januárjában, amikor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába.
Nyitókép: a március 11-i tömegbalesetben kiégett autó roncsai (Fotó:MTI/Lakatos Péter)